|
Hungária
Champion Magasparti Rutinos Luca
Luca
2008. Június 3.-án született a Magasparti Rutinos kennelben.
Akkoriban határoztam el, hogy vásárolok egy olyan szukát,
aki későbbiekben esetleg kennelem alapító szukája lehet. Sok
tenyésztőnél érdeklődtem és keresgéltem, aztán Kertész Sándor
segítségével eljutottam Mármarosi Annához, ahol éppen eladósorban
lévő ígéretes kölykök voltak. Az alom anyja Barka nagyon megtetszett.
A kölykök közt pedig volt egy jó arányokkal rendelkező kis
szuka, aki őrült tempóban szaladgált a testvérei elől a szájában
lévő apporttal.
Na ő lett a mi Lucánk.
Nagyon kis ügyes kutya volt, a kezdetektől igen jó apportos.
Ahogy cseperedett, egyre inkább láttam benne azt a nagyfokú
eleganciát amit kerestem egy leendő tenyészkutyában.
Első évében volt egy időszakunk amikor nagyon nem voltunk
közös nevezőn, aztán kiderült hogy egy fülbe fúródott toklász
rontotta meg jelentősen kapcsolatunkat. Gyógyulása után rendeződtek
a dolgaink, azóta nagy a 'szerelem'.
Az első vadászszezonban már szépen teljesített, a távoli apportokat
is kiválóan megoldotta, láttam rajta hogy nagyon érdekli a
vadászat. A tenyésztésbe vételhez szükséges feltételeket teljesítette,
vadászati alkalmassági vizsgát tett, mindent maximális pontszámmal.
A második szezonban „beérett”, kiválóan dolgozott, Alfonzzal
párban szemet gyönyörködtető mutatványokat hajtanak végre
rendszeresen.
A vízben van igazán elemében, a partról több métert „repülve”
csobban a vízbe (aminek én annyira nem örülök), a kacsát képes
a végtelenségig keresni.
Az idegen kutyákat nem kedveli, de ha pozitív jelzéseket kap
akkor hamar képes oldódni.
Vadászaton nem ismer lehetetlent, fáradhatatlanul dolgozik.
Kiállításokon igen szép eredményeket ér el.
2011. január 8.-án megszülettek első kölykei, a Gyurkóvári
A alom. Gondoskodó, kiváló anya, a 11 kölyköt szépen felnevelte.
Az anyaság pozitív irányba változtatta, még kiegyensúlyozottabb
lett.
Remélem sok szép kölyökkel örvendeztet még meg, és további
kiállítási sikerekkel leszünk gazdagabbak.
Eredményei:
Hungária Champion
BOG - VII. Fajtacsoport győztes
HFGY/BOB -Hungária Fajtagyőztes
Legszebb magyar fajta I.
Res.CACIB
4 XCAC
5 XRes.CAC
6 X kitűnő
Tenyészszemle: 'Tenyészthető' minősítés
Alapvizsga: 116 pont kiválóan megfelelt
VAV vizsga 181/184 pont
Vízi-mezei Vizsga II. díj.
Diszpláziaszűrés eredménye: 'Mentes' minősítés
Apja:
Luxatori Ifjonc
3xR.CAC, 8xCAC, 2xCACIB, TSZ, AV, VMV,ÖTV,
(Siómenti-Mayerházi Pagát
3XCAC,R.CAC, HPJ, HD 0,
Vadászfai Kökény
HJCH,HSCH,EU.Ch,Lux.Ch,VDHCH,13xBOB,
13xCACIB,4xRes.BOG,19xCAC,3xHPJ,HDGY,Bay.land.Sg,
Thü.Land.Sg,Dl.Öst.Bssg,Res.CAC,Res.CACIB,
Res.Amst.Win,3xBdsg,BOG,Nagy.ndíj.Gy'05,CACA, HD 0.)
Anyja:
Gyimesi Barka
3xCAC,3xR.CAC,HPJ,4XMKSZ CAC, HD1, VAV
(Sugár Báró
ICH,Slo.Ch.,HJCh.,HCH,HSCh,HGCh.,R.BOG, HD 0, ÖTV,VKV
Zatkó-Völgyi Csipke
2xMKSZ BOB, 2xMKSZ CAC)
Luca
2008. június 3.-án született a Magasparti Rutinos kennelben,
59 cm marmagasságú, szép küllemű, aktív vadászkutya.
|